Mit tudnak az európai romák a felsőbbrendűséget hirdető politika legyőzéséről?

1971. április 8-án London környékén gyűltek össze a roma aktivisták, hogy kinyilvánítsák a romák önrendelkezését, sőt nemzeti szimbólumokat is megalkottak az önálló nemzetállammal még nem rendelkező nép számára. Bátorságuk és értékrendjük egyaránt túl korainak bizonyult mind az akkori, mind a mai helyzetet tekintve. Előre mutató lépésük igen bátor volt, miközben a mai lehetőségekhez képest jelentősen kevesebb forrás állt rendelkezésükre, és a társadalmak sem voltak ennyire nyitottak.

Mi, a mai kor roma aktivistái még mindig nem voltunk képesek olyan tettre, ami csak akár megközelítené ezt az ambiciózus lépést. Szélesebb kontextusban tekintve olyan magas szintű etikai mércét teremtettek, amelyet más európaiaknak még mindig nem sikerült elérni. Nyilatkozatuk a roma nép bölcsességét és békés ellenállását fejezte ki a konfrontációval és a gyűlölettel szemben, ami szöges ellentétben áll azokkal a véres konfliktusokkal, amelyek Európa politikai történelmét mind a mai napig végigkísérik.

Talán véletlen egybeesés csupán, hogy Magyarországon idén április 8-án országgyűlési választások lesznek. De ha már ugyanarra a napra esik a Nemzetközi Roma Nap és a magyar országgyűlési választások napja, ez lehetőséget teremt arra is, hogy nagy vonalakban megvizsgáljuk a identitáspolitikát is.

Gideon Rachman a Financial Times lapjain (fizetéses hozzáférés) alig néhány napja elemezte többek között a magyarországi politikát is, és azt a véleményt fogalmazta meg, hogy az identitáspolitika alapvetően illiberális és veszélyes, függetlenül attól, hogy a politikai spektrum bal vagy jobb oldalától származik. Rachman véleményét más megfigyelők is osztják, és alapvetően arra mutat rá, hogy az identitás formálása egyéni döntés kell, hogy legyen, és hozzáteszi, hogy a zsidók és a muszlimok jogvédelmét a legoptimálisabban úgy lehet biztosítani, ha egyéni állampolgárokként tekintünk rájuk, akiknek a törvény egyenlő bánásmódot és védelmet biztosít.

Ez a megközelítés nem csupán az egyének identitását állítja ellentétbe az állampolgárságukkal, de ráadásul figyelmen kívül hagyja az állam azon kötelezettségét, hogy polgárainak a jogait védelmezze, többek között a kulturális jogait is, ami pedig különösképpen fontos a kisebbségi kultúrákhoz tartozók esetében. Van azonban egy még nagyobb probléma is ezzel a megközelítéssel. Ugyanazt az „identitásalapú politika” címkét aggatja rá egyrészt a magyarországi államilag támogatott gyűlöletre, másrészt a gyűlölet elleni roma mozgalomra. Rachman érvelésében összekeveredik az eszköz és a cél, és így elsikkad benne egy nagyon fontos különbség: az identitáspolitika alkalmas eszköz lehet az egyenlőség eléréséhez, ugyanakkor a felsőbbrendűség céljait is szolgálhatja, a két stratégiának azonban vajmi kevés köze van egymáshoz. 

A politika bizonyos célok elérését szolgáló eszköz; az utóbbi években pedig Magyarország politikai vezetői azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a magyar és a keresztény identitás felsőbbrendűséget támogassák a roma és a muszlim identitásokkal (azaz a „migránsokkal”) szemben. Ennek a politikának a legmarkánsabb megtestesítői az államilag pénzelt gyűlöletkampányok a romák, a muszlimok és az Európai Unió ellen, időnként antiszemitizmussal és Soros György-ellenességgel fűszerezve. A romákat tekintve ez nem csupán elítélendő, hanem retrográd is. Két éve még progresszívként értékelték Magyarországot, különösképpen a roma oktatáspolitikát tekintve.

Ma Magyarországot Európában a legrosszabbak között tartják számon, és a roma gyerekeknek nyújtott színvonal alatti oktatási gyakorlatai miatt Csehországgal és Szlovákiával egyetemben Magyarország ellen is uniós vizsgálatok folynak az Európai Unió faji megkülönböztetés elleni jogszabályainak megsértése miatt. Ez annak a szélesebb értelemben vett felsőbbrendűségi politikának a része, amely Európa-szerte megfigyelhető.

Másrészről azonban az 1971-ben megrendezett első Nemzetközi Roma Kongresszus óta (amely mérföldkőnek tekinthető a roma kulturális identitást és önrendelkezést célul kitűző folyamatban), a roma politika a gazdasági, politikai és kulturális egyenlőséget tűzte zászlajára, ami pedig nem több és nem kevesebb, mint az, amit mások már megvalósítottak. A romák által vezetett és a roma barátaink és szövetségeseink által támogatott „identitáspolitikánk” az emberi jogokért, az egyenlőségért és az inklúzióért folytatott globális küzdelem része.

Politikánk jelentős áldozatok árán, és a kétkedések és a cinizmus ellenére is megmutatta, hogy igenis képesek vagyunk legyőzni az ellenségeskedést és a felsőbbrendűséget. A legutóbbi Nemzetközi Roma Nap óta fontos győzelmeknek lehettünk tanúi. A Cseh Köztársaságban több évnyi kampánymunka és tárgyalássorozat után sikerült elérni, hogy feltárják a volt náci koncentrációs tábort Letyben, ahol majd egy emlékmű fogja emlékeztetni a látogatókat arra, hogy mire képes a szélsőséges felsőbbrendűségi politika.

Magyarországon egy nagyszabású kampány eredményeképpen sikerült emlékművet állítani Puczi Bélának, annak a romának, aki Erdélyben kiállt a magyarok védelmében a román felsőbbrendűségi politika ellen az 1990-es években - és akit a magyar állam hagyott hajléktalanként, elfelejtve és elismerés nélkül meghalni Budapest utcáin 2009-ben. Az Európai Parlament egy határozatot fogadott el, amelynek értelmében a tagállamoknak küzdeniük kell a rasszista felsőbbrendűség egyik formája, a cigányellenesség ellen. Bulgáriában biztató jeleket látunk arra, hogy a Parlament politikai megoldást találjon a több mint 200.000 roma kényszerkilakoltatásának megakadályozására. Közép-Szlovákiában a Maria Kotleba vezette szélsőjobboldali pártot elmozdították a hatalomból, nem csekély mértékben a roma szavazóknak és politikai vezetőknek is köszönhetően. Albániában az ország történetében először nemzeti kisebbségként ismerték el a romákat.

Németországban elindították az Európai Művészeti és Kulturális Roma Intézetet, amely a romák önbecsülését és önértékelését hivatott magasabb szintre emelni. Mindezek a győzelmek sok másik mellett azt mutatják, hogy a roma politikának sikerült az önrendelkezést és az egyenlőséget harmonikusan egymás mellé állítania.

A felsőbbrendűségi politika megmérgezte Magyarországot, csakúgy mint Olaszországot, Ausztriát, Lengyelországot és más európai országokat is. A magyarok azonban, ahogyan más európaiak is, már bebizonyították korábban, hogy képesek a méregtelenítésre is. A magyarok tanúbizonyságot tettek erről, amikor legyőzték az orosz felsőbbrendűséget 1989-ben, az európaiak pedig amikor legyőzték a náci felsőbbrendűséget.

Április 8. a magyarországi országgyűlési választások és a Nemzetközi Roma Napja dátuma is, ezért alkalmat ad arra, hogy tüzetesebben és körültekintőbben megvizsgáljuk a kulturális identitás szerepét a felsőbbrendűség és az egyenlőség politikájában. Ez intellektuális szempontból is fontos, de talán még fontosabb azoknak az európaiaknak a szempontjából, akiket megzavart a félelem, a kétség és a cinizmus. Ez a nap a lehetőségekre is figyelmeztet: ha a legrosszabb körülmények között élő romák képesek a felsőbbrendűség ellen harca kelni, a jobb körülmények között élők talán még ennél is többre képesek.